Egy tanulmány szerint azok a futók, akik túl sok folyadékot fogyasztanak a verseny ideje alatt, komoly veszélynek teszik ki magukat. A víz amellett, hogy a szépség forrása, és sok esetben éltető elemünk, nem minden szituációban fogyaszthatjuk nagy mennyiségben. Egy angol kutatócsoport 14 maratoni futót vizsgált meg egy kiadós verseny után, és azt állapították meg, hogy némely sportolók, akiket nem figyelmeztettek a túlhidratáció veszélyére, nem csak komoly fájdalmaktól szenvedtek, de voltak, akik annyira össze voltak zavarodva, hogy még arra sem emlékeztek, hogy befejezték-e a versenyt. A kutatók abban látták a jelenség magyarázatát, hogy a futás előtti és utáni túlzásba vitt ivás felborította a sportolók folyadék- és anyagcsereháztartását és fokozott megterhelést jelentett a felhevült testnek. Volt olyan futó, aki az öt órás verseny alatt az ajánlott mennyiség ötszörösét, 13 liternyi vizet ivott meg. Érdekes módon a nők érzékenyebbek voltak az ivás hatásaival szemben, a futóknak csak negyede volt nő, de a kórházba szállítottaknak a fele. A kutatók szerint a futás tempójától függően óránként 0,5-1 liter víznél többet nem ajánlott inni.