Szépen fejlődik a múlt hónapban született sörényes juh bárány a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az állat a szokásoshoz képest kicsit korábban, tavasz helyett télen látta meg a napvilágot, de szerencsére egyáltalán nem jelent neki problémát a hóval borított kifutó. A Nagyszikla oldalában élő, akrobatikus sziklamászó képességeikről ismert patások csapatában hosszú évek óta először volt szaporulat. Ennek legfőbb oka az, hogy a Nagyszikla néhány évvel ezelőtti átépítésekor a sörényes juhok ideiglenesen más állatkertekben vendégeskedtek, és a fejújítás utáni csapathoz csak tavaly májusban sikerült egy megfelelő korú kost szerezni.
A bárány január 15-én született, így az állatkerti szakemberek az első hetekben kissé aggódtak az apróság miatt, hiszen az utódok világra jövetelére a sörényes juhoknál általában később, a tavaszi hónapokban kerül sor. Bár az ellést ez esetben épp az év leghidegebb szakaszára sikerült időzíteni, szerencsére ebből nem lett probléma, mert a kicsi kifejezetten egészségesnek és életerősnek bizonyult.
Jóllehet a sörényes juhok mediterrán, illetve félsivatagi-sivatagi élőhelyeken őshonosak, a tapasztalatok szerint a mi éghajlatunkon nem szorulnak folyamatosan fűtött istállóra. Ennek részben az is az oka, hogy ezeknek az állatoknak a hideget a természetben is jól kell tűrniük, hiszen a sivatagokban éjszaka csontig hatoló hideg szokott lenni. Természetesen a sörényes juhok is bemehetnek a szikla belsejében kialakított férőhelyre, ám így is inkább a kifutót részesítik előnyben.
A kicsinek egyébként már a szarva is elkezdett nőni, és természetesen a keskeny sziklapárkányokon is olyan ügyesen mozog, mint a kifejlett állatok. Nevet eddig még nem kapott, mi több, jelenleg a csapat többi tagja is névadásra vár.