Aludnia mindenkinek kell, az alvás pihentet, felfrissít, erősít. Alvás közben növekedési hormonok termelődnek, melyek segítik a szövetek regenerálódását, a vörösvérsejtek termelődését. Az alvás tehát nagyon hasznos az ember számára. De mit tehetünk a jó alvás érdekében?
»
Beköszöntött az ősz, itt az eső, a hideg szél, beléptünk a megfázás főszezonjába. Ilyenkor sokaknak folyik az orra, tüsszögünk, fáj a fejünk, a torkunk, álmosak vagyunk, esetleg lázunk is van. De hogyan lehet megelőzni mindezt? Lehet-e védekezni ellene? Mit tehetünk, hogy ne essünk ágynak az első hidegtől?
»
Hazánkban évről évre egyre nagyobb a kávé fogyasztók száma, sőt mi több: egyre korábban kezdődik e szenvedély beiktatása a mindennapokba. Sokan már a középiskola megkezdésével ismerik a szervezetet serkentő hatását, így már a fiatal korban megkezdődik a hozzászokás, ami később akár problémákhoz is vezethet.
»
Egy krónikus betegek körében végzett kutatás szerint minden második beteggel előfordul, hogy ára miatt nem tudja kiváltani vényköteles gyógyszerét, és egynegyedük nem az orvosi előírások szerint alkalmazza azt.
»
Négy alkalommal, augusztus 28-án, szeptember 18-án és 19-én valamint szeptember 26-án várja Óbuda lakosait az Óbudai Egészségolimpia záró rendezvényeire a III. kerületi Önkormányzat és a Szent Margit Rendelőintézet.
»