Az 'American Journal of Clinical Nutrition' szeptemberi számában megjelent egyik tanulmány szerint azok a nok, akik kevesebb e-vitamint juttatnak a szervezetükbe, nagyobb valószínuséggel betegednek meg valamilyen szív- vagy keringési betegségben, illetve kapnak szívinfaktust. Az eredményeket az olaszországi (nápolyi) Universita di Federico II. egyetem kutatói, Paolo Rubba és kollégái publikálták. A kutatók szerint az e-vitaminban gazdag ételek - mint amilyen a mogyoró, az olaj és jónéhány zöldség - fogyasztása megelozi, illetve jelentosen lassítja a szívbetegségek kialakulásának kockázatát a noknél. Rubbáék 310 harminc és hatvankilenc év közötti not vizsgáltak meg: vérük A, B, E-vitaminszintjét és más antioxidánsok elofordulásának gyakoriságát vizsgálták. A felmérés kiterjedt a páciensek gyógyszerszedési és életviteli szokásaira is, valamint arra, rendszerint mit és milyen mennyiségben esznek. Ezekután három csoportra osztották oket aszerint, milyen mennyiségben fogyasztottak e-vitaminban gazdag ételeket.A sok e-vitamint fogyasztók artériái mutatták a legalacsonyabb szintu bifurkációt (ami a szívbetegségek egyik elorejelzoje): harmadát annak a mennyiségnek, melyet azoknak a klimax után lévo hölgyeknek az artériái mutattak, akik csak igen kis mennyiségben vittek be a szervezetükbe e-vitamint. A mérési eredmények függetlenek voltak attól, hogy ki mennyit dohányzott, milyen volt a testsúlya és a vérnyomása - egyedül az e-vitamin bevitel befolyásolta a bifurkációt. A kutatók szerint az eredmények megerosítik a feltételezést, hogy minél több zöldséget, és olajban gazdag ételt érdemes fogyasztani.