Az 'International Journal of Cancer' tudományos szaklap legújabb száma szerint a dohányzás nagymértékben hozzájárul a gyomorrák kialakulásához. A rákos megbetegedések között világszerte a második helyen szerepel a gyomorrák. A kialakulását elosegíto tényezok között már eddig is igen sok minden szerepelt - ezúttal a dohányipari termékek fogyasztásáról derült ki, hogy nagyban hozzájárulnak eme veszedelmes betegség kialakulásához: elosegítik ugyanis a gyomorrákért felelos Helicobacter pylori baktériumok elszaporodását a gyomorban. Az 'International Agency for Research on Cancer' által idén júniusban végzett vizsgálat, melyet Dr.Ann Chao, az atlantai 'American Cancer Society' kutatója vezetett, a szaklap októberi számában közölte az eredményeket. Chao és kollégái úgy találták, hogy a férfidohányosok (függetlenül attól, hogy cigarettáznak, szivaroznak, vagy szivarkát szívnak) kétszer olyan gyakran betegszenek meg gyomorrákban, mint nem dohányzó társaik. A nok esetében a rizikófaktor valamivel kisebb mértékben, 49 százalékkal emelkedik a füstölés miatt. A férfiak közül a szivarozók azért valamelyest kiemelkedtek: náluk a rizikófaktor nem kétszerese a nemdohányzókénak, hanem 2,3-szorosa. Az eredményekbol az is kiderül, hogy ha dohányos betegszik meg gyomorrákban, kilencszer olyan valószínu, hogy bele is hal, mint ha nem dohányozna. Mindent egybevetve a kutatók azt állítják, hogy a gyomorrákos megbetegedések 28 százaléka írható a dohányzás számlájára (is) a férfiak esetén, és 14 százaléka pedig a nok megbetegedése esetén.